Tokaji húrok

Tokaji húrok
Idősek lantpengetése
Koros hangok dorombon


Hanácsek Zsuzsa verseiről

Jó indítás, ha már a kötetcímet is találónak érzi az olvasó.
A Szelíd lombok cím, akár a költőnő személyiségének metaforája is lehetne.

Ő az, aki az univerzum valamennyi elemével – földdel, éggel, levegővel, tűzzel – kapcsolatban állva, egyszerre része és követője, másrészt viszont önálló entitása is a világnak. Aki ezzel tisztában van, az a bölcsesség birtokosa. Ebből a bölcs szemléletből következik a költőnő finom képessége a befogadásra és az elfogadásra, mint ahogy az átélésre és a beleélésre való kifinomult hajlama. Életbölcsességéből fakad tisztelete, kíváncsisága minden teremtett lény iránt.

A versei olyan szőttesként terülnek elénk, melyeket érzékszervi észleletek apró szálai tesznek gadaggá és érzékletessé. Ez a szőttes ugyanakkor a világ tükörképe is, a kelő Naptól a mélysötét éjig mozdul és enyészik benne a világ. A rombolás és a pusztítás ereje kiküszöbölhetetlenül munkál benne. Ha a világ kerek egész, akkor benne a dolgok analogikus viszonyban vannak: pl. ahogy a madár a kicsinyeit, úgy óvja a hegy a cseppköveit. Ebben a világban a nézőpontok sem rögzítettek, sőt az arányok is viszonylagosak. A nádirigó fűpalotája és az ember kőpalotája rendeltetése szerint ugyanaz, mindkettő otthonul szolgál.

Hanácsek Zsuzsanna költői világában – éppen a világ térbeli,időbeli azonossága folytán-  szót lehet váltani József Attilával arról, hogy mit ér azoknak a sorsa, akinek nem kell kapanyél és a fogyasztói társadalom rabszolgái lesznek; mint ahogy párbeszédbe lehet elegyedni Ady Endrével is, hogy tudja és ne reménykedjen, a nagy vágyak és a nagyot akarásnak sem lett jó vége. A kacagó szél cinikus vigyorával szeli át a magyar égboltot.

Hanácsek Zsuzsanna  költői világában az embernek pontosan kijelölt és egyértelmű feladat van, az, hogy személyiséggé váljon és önmaga legyen. Ami annyit tesz, hogy a saját életünket nekünk kell leélni, saját feladatunkat saját magunknak kell elvégezni. Márpedig a költőnő nem a lebegőbe beszél.

Gulyás Ilona verseiről

Amikor először hallottam a kötet címét, a Csend árnyéka- óhatalanul Chiroco egyik képe jutott eszembe, melyen egy kislány kerekezik a néptelen utcán, majd az egyik ház mögül titokzatos árnyék vetül az utcára.

A hang és a fény egymásmellé helyzése tömör jelentést ad a szinesztéziának. A csend kitüntetett állapota a belső hangjaira odafigyelő embernek, ugyanakkor az elkülönülés kínos magánnyá keményedhet vagyis árnyék vetülhet a csendes gondolkodóra. Az árnyék közvetlen jelentése is ambivalens, egyszerre véd, ugyanakkor jelenti azt is, hogy leárnyékol vagy beárnyékol, vagyis rossz színben tüntet fel valakit. Arról nem is beszélve, hogy a túlvilágot régebben árnyékvilágnak nevezték.

Valójában mi foglalkoztatja a csend poétáját, és a mik azok a sötét vetületek, melyek kibillentik nyugalmából.

Gulyás Ilona költői világának alapérzése az összetartozó dolgok, a folyamatok megszakadása és elakadása, az áramlatok megtorpanása, az eleven mozgás megdermedése. Ez az alapérzés hívja életre a kő, a kötél a rács szavak erőteljes költői erejét. Éppen a szétválás, a szétszakadás alapélménye teszi a másik felet vérebbé, gyávává, igaztalanná, érdekemberré. A vesztes megoldhatatlannak és kilátástalannak tartja a szétszakadt takarók összevarrását. Pedig amíg ez nem történik meg, marad a félelem, a félszegség állapota. Erről a nehéz élethelyzetről vallanak Gulyás Ilona költői sorai.  

 

No comments yet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!