II. Zeusz szexlistája

a, az ősi istenségek  és női rokonság

b, a szenvedély tettei

c, az alkalom tettei, érzéki kalandok

 

 a, az ősi istenségek és a női rokonság

 

Zeusz az ősi istennők közül valószínű Dionéval, az eső és a források istennőjével nemzette Aphroditét, akivel pedig majd  nemzi Eroszt.

 

 A szépséges Thetisz tengeri istennőért két isten versengett: Zeusz és Poszeidón. Erósz mindkét istent a hatalmába kerítette, de isteni éleslátásuk visszatartotta őket a násztól, egy jóslat miatt. A tanácsadó Themisz (a vetélkedő istenek nővére) ugyanis azt jósolta, hogy ha a tengeristennő odaadná magát Zeusznak vagy egyik fivérének, a sors rendelése szerint az olyan fiat szül, aki Zeusz villámánál és Poszeidón háromágú szigonyánál is erősebb fegyverrel rendelkezik.

Más változat szerint maga Thetisz állt ellen Zeusznak, mert félt Héra bosszújától. Themisz azt tanácsolta a vetélkedő testvérpárnak, hogy adják Thetiszt egy halandóhoz, a jámbor Péleusz héroszhoz, egy teliholdas éjszakán. – Itt is van olyan változat, mely szerint Zeusz, haragból az istennő ellenkezése miatt, megesküdött, hogy halandóhoz adja. – Kheirón, a jóságos kentaur azzal segített Péleusznak, hogy elmondta, Thetisz mint a tenger istennője, mindent el fog követni, hogy elmeneküljön előle. Így Thetisz hiába játszotta ki az ősi tengeristenségek összes átváltozási furfangját. Sorra átváltozott tűzzé, vízzé, oroszlánná és kígyóvá, majd mindenféle tengeri szörny alakját felvette. Birkózásuk hangtalan volt. A tengerpart lakói azt mesélték, hogy végül tintahal formájában tette őt Péleusz a magáévá. Tehát, a sors rendelése beteljesedett s az istenek ajándékokat vittek, hogy méltóképp megünnepeljék a menyegzőt. Thetisz hét fiút szült Peleusznak. Hatot a tűzbe vetett közülük, hogy halandó burkuk elpusztítása révén az Olimposz isteni közé kerülhessenek. A hetediket, Akhilleuszt, sikerült Péleusznak megmentenie, mielőtt Thetisz a tűzbe vetette volna, de kezét a sarkára tette, így az ott halandó, tehát sebezhető maradt.

 

 

Anyját Rheiat bosszúból meghágja, mert mérsékelni igyekezett Zeusz szexuális étvágyát. Hiába változott kígyóvá az anya, ugyanezt tette Zeusz, és követte addig anyját, míg el nem érte, s hidegvérrel csavarodott rá. Ebből a szexuális erőszakból nem születtek utódok.

 

Az anyai nagynénik mindegyikével üzekedett, vagyis Rheia testvéreivel (Themisz és Mnemosyné) is szerelmi kapcsolata volt.

Themisz: a természeti törvény, a nemek együttélésének, az istenek és az emberek kapcsolatának rendjére ügyelt; ő volt a második törvényes feleség, házasságuk után is hű tanácsadó maradt. Ebből a nászból, pontosabban törvényes kapcsolatból születnek a moirák, a sors istennői.

Mnemosyné: az emlékezet istennője, akivel Zeusz kilenc éjszakát töltött. A kilenc múzsa ebből a nászból származik. A Hádész egyik folyója is ezt a nevet viseli, melynek vízéből a kiváltságos halottak ihattak, benne folyt az emlékezés, vagyis a tudás.

  

Zeusz valamennyi lánytestvérével is viszonyt kezd:

Hesztia a házi tűzhelyet óvó istennő, így a családi élet védelmezője is. Az ókori Hellászban nagy tisztelettel vették körül, valamennyi városban álltak szentélyei. Ő őrizte   a szent lángot  a szent hegyen: Ezt a tűzet lopja majd el Prométheusz, és ettől kezdve valamennyi földi tűzhely vált Hesztia szentélyévé. Amikor Posszeidon és a fiatal istenek közül Apollón  egyaránt udvarolt neki, azt kérte Zeusztól, hogy öröké őrizhesse meg szüzességét, ez a kívánsága teljesült is. Ugyanakkor élnek olyan történetek, melyek szerint Priapos, a phallikus isten megerőszakolta Hesztiát. (Hesztia római párja, Vesta ezért szerepel állandó jelzővel így : Vesta szűz.)

 

Déméter a termékenység és a földművelés istennője. Az ő segítségével hozott termést minden növény, ő érlelte a gyümölcsöket és ő készítette a kalászokat aratásra. Ő tanította meg az embereknek a földművelés művészetét, ő adta az ekét nekik, ő mutatta meg a vetés és a veteményezés tudományát. Mindezzel lehetővé tette számukra a letelepedést. Általában bottal a kezében ábrázolják, amivel megsuhintotta a földet, baljában általában gyümölcskosarat vagy kalászt tartott. Kezében esetenként láthatunk sarlót, fején pedig kalászkoszorút. Ha fáklyával ábrázolják, akkor lánya, Perszephoné keresésére utalnak.

Zeusz Démétérrel kígyó alakban nemzette Perszephonét, majd e kedvenc lányával nemzette Dionüszoszt, akit Zagreusznak, nagy vadásznak is mondtak. ( Dionüszosz születéséről egy másik történet vált inkább elterjedtté)

Az ún. eleusziszi mítoszok őrzik Démétér és Perszephoné történetét, mely szerint Zeusz és Déméter kedvenc gyermekét, Perszephonét Hádész, az alvilág ura elrabolta. Amíg Démétér eltűnt gyermekét kereste, sorsára hagyta a termőföldeket, a gabona nem nőtt, a gyümölcsök nem teremtek. Az emberek éheztek. Ezt látván Zeusz leküldte Hermészt az alvilágba, hogy hozza vissza a leányt a földre. Így is tett, de még mielőtt útnak indultak volna  Perszephonéval a földre, Hádész a leánnyal gránátalmát etetett, ami azt jelentette, hogy nem tud örökre elszakadni az alvilágtól, és nem tartózkodhat örökké az élők világában. Ennek következtében az év egyharmadát lent Hádésszal, két harmadát pedig  a földön, anyjával töltötte. Amikor anyjával együtt van, Démétér bőségesen ontja terméseit, viszont amikor a leány visszatér az alvilágba, elhervad a természet.

 

Ehhez a történethez tartozó mozzanatok közül néhányra ki kell térni. Miközben Déméter a lányát kereste, felkeltette Posszeidon. vágyát. Démétér, hogy elmeneküljön előle, kancává változott és elbújt egy csapat ló közé, mire Posszeidon csődörré változott, s megerőszakolta Démétert. Zeusz ezt éppúgy tűrte és engedte, mint ahogy lánya iránt érzett mai fogalmaink szerint vérfertőző vágyait leplezendő átjátszotta lányát Hádésznak, az anyát viszont kiszolgáltatta másik testvérének. Valószínű, hogy az ősi nőiség teljes birtoklásról van szó, vagy arról, hogy a férfi valamennyi megnyilvánulása a nőre irányul.

 

Kultúrtörténeti szempontból szükséges megemlíteni, hogy Démétér és Perszephoné történetéhez kötődnek az ún. eleusziszi ünnepek. Ez a hely a mai Athén közelében van. Annak köszönheti jelentőségét, hogy ez az ősi gyökerű mítosz a születés és az újjászületés élményéhez kötődik. Feltételezésünk szerint az alvilág és az anyaméh szerepe ugyanaz, a sötét anyaméhből születünk és a sötét alvilágba bukunk, majd ez a folyamat ismétlődik a természet és az ember világában újra és újra.

 

Ennek a történetnek van még egy említésre méltó epizódja: Démétér Zeusz elleni dühös haragja miatt nem tért vissza az Olümposzra, és öregasszonynak öltözve Eleuszisz felé indult, majd Metaneira királynő későn született kisfiának dajkája lett. Déméter nem tejjel táplálta Démophoónt, hanem ambróziával, a halhatatlan istenek eledelével, és éjszaka a gyermeket tűzben tartotta, edzve a halhatatlanságra. Amikor a gyermek már hasonlítani kezdett az istenekhez, az anya egy éjjel meglátta a tűzben a kisfiát, és jajveszékelni kezdett. Démétér, az istennő ekkor megmutatta magát. S miután dühösen kikelt az anya ellen, azt kérte, építsenek számára szentélyt, ahol a halandókat megtaníthatja az ún. eleusziszi misztériumok szertartásaira. (A tűzben érlelés sem egyedül álló motívum a mitológiában, Dionüszosz és Aszklépiosz is ilyen tűzben érlelt isten, s korábban már említettem Thetisz tengeri istennő kényszerű nászát Tézeusszal, s a születet gyermekeit mind tűzben égette)

 

 Ez a misztérium, mintha az archaikus világ titkos irata lenne, ahol a véges és a végtelen még összeér, ahol a nő mint életesszencia jelenik meg, s a férfi számára még nem létezik elkülönülten az anya és a lány.

 

Baubó titokzatos alakja is a Démétér-legenda része. Baubó neve ugyanis hasat jelent utalva egész alvilágra, s a kozmosz méhére is. Az alvilágba hullt Perszephonét/Korét sírva kereső Démétér – neve szerint az istenek anyja – vándorlásai végén eljut Baubóhoz, aki zavarba ejtő látványban részesíti. Az orphikus nyomot követő Kerényi mindezt a következőképpen meséli:

„(Baubó) szétterpesztett lábakkal ült le a gyászoló Démétérrel szembe, ahogy kápolnái­ban a szobrain is látni, s még ruháját is magasba emelve megmutatta elformátlanodott altestét; s íme, a gyermek Iakkhos nevetett ki Baubó méhéből(…) Nem is lenne könnyű pontosabban leírni, mit látott Démétér Baubó meztelen ölében. Ez már a misztériumok Kimondhatatlanját súrolja. Meglehet, ezt a történetet valaha úgy értették, hogy Déméter Baubónál (…) voltaképpen az Alvilágban volt. Az orphikusok elbeszélése szerint leszállt az Alvilágba, alighanem ugyanazon a tátongó szakadékon át, mely Persephonét a disznókkal együtt (…) elnyelte.”[1]

Baubó mintha maga a Pocakhegy volna, amennyiben az Alvilág szakadéka az ő öle. Az Alvilág viszont egyszersmind újjászületési központ, és sok régi nép látta hegynek, így Sumer és Egyiptom is. Az előbbiek szerint az alvilág, vagyis a Pocakhegy belseje Baubó méhe, kinek funkciója a bábaság.

 

Más olvasat szerint ez a misztérium a szenvedésteli és megváltott anyaság misztériuma. A szenvedés a szétválásban van, ami Déméter és Perszephoné párosában jelenik meg., ráadásul rablás révén. Hádész, az alvilági vőlegény emelte be a két nő történetébe a halált, de a kettejüket összekötő a szál mégsem szakadt el végleg, hiszen lényegük az azonosság, vagyis az élet szétbomolhatatlan egysége. A beavatkozás követeztében viszont egy ritmikus fonallá változott. Ez a történet attól misztérium, hogy a beavatott ezt születést megélte, s a szépségében ragyogó alvilági királynőt megláthatta.

 

 

 

Zeusz Hérát, a nővérét feleségül veszi. Az Olymposon Zeusz mellett ült. Héra monogám, aki egyetlen férfi által kívánta önmaga kiegészítését megélni. Héra a házasságában beteljesülést keresett. Őt kakukként csábította el öccse, Zeusz úgy, hogy zivatart támasztott, és az egyedül bolyongó Héra ölébe leszállt, az istennő szíve megesett rajta és betakarta köntösével. Amikor Zeusz megmutatta alakját, Héra tiltakozott, de Zeusz megígérte neki, hogy feleségül veszi.  Nászajándékul kapta az aranyalmákat. Bizonyos emlékezet szerint ebből a házasságból született Héphaisztosz a kitagadott és magtagadott  nyomorék gyermek, kinek majd Aphrodité lesz a felesége. Van olyan elképzelés is, miszerint Héphaisztoszt Héra egyedül nemzette éppen a hűtlen Zeusz iránt érzett bosszúvágyból. Zeusz nélkül is tudott gyerekeket nemzeni és szülni. pl. Typhaón, esetleg Arest is. A főisten ez utóbbi gyermeket utálta a legjobban.

”mert az anyád konok és iszonyú lelkét örökölted

Héráét: kit alig tudok én leigázni szavammal,” 

 

 

Van kettejük kapcsolatában valami érthetetlen összetartozás:

„Mert Hérára nem is vagyok íly mérges, haragos már/megszoktam, hogy a szándékom gátolja örökké.”

 

Ugyanakkor Héra tökéletesen tudja, meddig feszítheti a húrt, és akkor enged, legalábbis rövid időre.

 

Héra nehezen tűrte a főisten férj kicsapongásait, s ezért Zeusz szertőit üldözi és bünteti: Iót bögölyökkel kínozta, Alkméné vajúdását késleltette, gonosz tanácsával Szemelé halálát okozta; Artemiszt rábeszélte, hogy nyilazza halálra a medvévé változtatott Kallisztó nimfát. Héra haragvó dühe kiterjedt az utódokra is: két kígyót küldött a csecsemő Heraklészra, akinek később is akadályozta életét, vele kapcsolatban csak akkor békélt meg, amikor hozzáadta lányát, Hébét. Az utódok közül Dionüszoszt gyűlölte leginkább. Születésétől kezdve esküdt ellensége, hiszen értékrendjük szöges ellentéte egymásnak. Héra a hosszan tartó házasság, a folytonosság és a hűség pártfogolója, Dionüszosz viszont felkorbácsolja a szenvedélyeket és a nőket a szokásos szerepeik elhanyagolására ösztönzi. Héra kérésére a titánok Dionüszoszt, a gyermek-istent magukhoz csalogatták, s miután feldarabolták és megfőzték, éppúgy megették, mint Szaturnusz/Kronosz is a saját gyermeküket. Egy istennő azonban megmentette a szívét (Rhea, Athéné vagy Démétér?) majd Szemele testében újjászületett, de végül a terhes Szemele halála után Zeusz fogja ágyékában kihordani és megszülni. Dionüszosz így többszörösen is kétszer született.

 

Héra egyik eszköze Zeusszal szemben a bosszú volt, de ismerte a csábítás erejét és trükkjeit is. Héra Aphrodité varázsövét (ebben a tarka övben volt vágy, csalfabeszéd, hízelgés) megszerezve, szenvedélyes szerelemet ébreszt Zeuszban, Zeusz így kérleli feleségét Homérosz Íliász című eposzában:

„ Héré, később is tudsz még oda útnak eredni,

most inkább jöjj, hogy leheveredjünk itt szerelemben:

mert soha még nem igázta le így körülöntve a lelkem

bent kebelemben a vágy sem földi, sem isteni nőért:

sem mikor Ixion felesége után epekedtem.” az udvarlásnak ebben a zeuszi kétes szövegében még olvashatunk a további nagy érzéki szerelmeiről is: Danaé, Europa, Szemelé, Alkméné, Démétér és Léto zárja a sort. Héra meg lehetett elégedve a listával. Héra engedve a férfivágynak, Zeusz arany felhőt bocsátott maguk köré, és szerelembe vegyültek.

 

A főisten viszont nem tűrte Héra mesterkedéseit. Amikor az asszony gyűlöletével Heraklészt üldözte, Zeusz felfüggesztette feleségét arany kötélre az ég és a föld között, kezét és lábát béklyóba verte. Héphaisztosz is büntetést mért anyjára, mert szégyellte fia torzságát, sántaságát, és azért, mert eltaszította magától. A sértett fiúgyermek egy olyan trónt készített anyjának, ami magához kötözte Hérát, sőt fel is emelkedett vele a levegőbe. Hephaisztoszt  csak csellel tudták rábírni, hogy szabadítsa ki anyját. Ez az utóbbi variáció Egy Apollónhoz írt homéroszi himnuszban olvasható:

És most nélkülem is megszülte bagolyszemű Pallaszt,

boldog örökéletűek közt, aki úgy kimagaslik;

míg, akit én szültem, nyomorék volt, minden örökké-

élők közt, a fiam: Hephaisztosz, torz volt vala lába;

szégyenem és csúfságom a légben, kit magam egykor

fogtam, s messze hajítva a nagy tengerbe ledobtam,”

 

Más variációk szerint Héphaisztosz sántaságát maga a főisten okozta. Zeusz nem átallta verni időnként a feleségét. Egy ilyen feszült helyzetben Héra Héphaisztosz védelmére kelt, de Zeusz lábánál fogva elhajította a gyermeket az égi küszöbről. Tehát innét  a torzsága.

 „ Vagy nem is emlékszel, mint függesztettelek én föl,

két üllőt lábadra verettem s törni-tudatlan

fényes arany béklyót a kezedre: s a lég magasában

felhőkön függtél: az olümposzi ormon ugyancsak

zúgtak az istenek, ám nem tudtak eloldani mégsem;

mert akit elkaptam, levetettem az ég küszöbéről,

fúlva-pihegve került le a földre.”

 

Thetisz, tengeri istennő és Eurünomé, Okeanosz lány voltak, akik mergmentették a lehajított gyermeket, aki hálája jeléül elkészíti majd Akhillész pajzsát, hogy a görögök visszaverhessék a trójaiakat .

 

Héra hűségéről Ixion története győzhet meg bennünket. A nemzetsége szerint lapitha Ixión elvette Diát, Éioneus leányát. Apósát pedig, amikor eljött a jegyajándékért, tőrbe csalta: egy gödröt csinált a házában, és azt tűzzel töltötte meg, majd beledobta oda Éioneust. Az istenek bosszankodtak emiatt; Zeusz viszont szánta Ixiónt, szabadon engedte és a halhatatlanságban is részesítette. Ixion viszont fékelen szenvedéllyel beleszeretett Hérába. Az asszony felfedte Ixion őrjöngő közeledését, amin Zeusz felbosszankodott. Tudni akarta az igazságot. Egy felhőt formázott Hérához hasonlóvá, amelyet miután Ixión meglátott, egybevegyült vele, mivel azt hitte, hogy Héra az, és kettős természetű gyermeket csinált, aki egyfelől az ember, másfelől a ló némely vonásával rendelkezett, és akitől a ló-kentaurok származnak. Mivel Zeusz bizonyságot nyert, haragjában egy szárnyas kerékhez kötözte Ixiónt, és a  levegőbe lökte, örök figyelmeztetésül, hogy tisztelni kell a jótevőket.

 

Mindezek után feltehetjük a kérdést, hogy mit is jelent ez a főisteni házasság. Itt a házasság nem erkölcsi és nem hasznos intézmény. Ezt teljes létezési formának kell felfognunk, amiben Héra sötét oldala is érvényesül. Mivel a világosság és a sötétség természeti adottságként jelenik meg, az ősiség ebben a körforgásban él. Itt egy isteni testvérpár egyesüléséről van szó: a női fél legközelebbi rokonára, férfi felére talál Zeuszban. (a vérfertőzés emberi tabuja itt nem érvényes)

 

b, a szenvedély  asszonyai

 

Danaét, az argoszi király lányát apja egy ércszobába záratta, hogy senki ne érhesse el, mert azt a jóslatot kapta, hogy a születendő gyermek meg fogja ölni őt. Zeusznak nagyon megtetszett a lány, és arany eső formájában (érts ez alatt a spermafonatot!) megtermékenyítette. Így született Perszeusz. A felbőszült király szembesülve e ténnyel, lányát a csecsemővel együtt egy dobozba zárva kitette a tengerre. A delphoi jóslat minden mesterkedés ellenére beteljesedett. Perszeusz egy diszkosszal agyonütötte nagyapját, az uralkodót. Perszeusz arról lett nevezetes, hogy ő vágta le Medúza fejét, a három csúf Gorgók közül a halandóét.

 

Európa királylányt aranyszőrű bikaként közelítette meg és rabolta el. A bika különös voltára utal, hogy háromszínű volt és sáfrányszaga volt a leheletének. Európa szívesen ült fel a hátára, mintha Dionüszosz varázserejével hatott volna rá Zeusz. Krétán ülték nászukat. holdvarázs fája, a kérgéből készült keserű orvosságot reuma ellen használják

Zeusz Kréta szigetén egy fűzfa hűse alatt tetet magáévá a bika képében türoszból elrabolt Europét

A holdvarázs fája

 

Szemelé thebai királylány, akitől halandó fiuk Dionüszosz születik. Zeusz halandónak álcázva magát tette kedvesévé a gyanútlan királylányt. Héra viszont a lány dajkájának álcázva magát rábeszélte az állapotos Szemelét, hogy eskesse meg titokzatos szeretőjét, hogy teljesíti egy kérését, vagyis árulja el, és mutassa meg igazi énjét. Zeusz ezt meg is teszi, és teljes fényében, mennydörgés és villámok között meg is jelent a lány előtt. Szemelé nem bírta elviselni a ragyogást, és belehalt a látványba. Zeusz a lány méhéből kiemelte és ágyékába bevarrta a kisdedet, aki ott még három hónapot fejlődött. A  gyermek neve – Dionüszosz – minden valószínűség szerint erre a kétszer születésre utal. De van olyan elképzelés is, miszerint a név nevelkedésének szent helyével Divine Nyssos-szal kapcsolatos. Dionüszosz, a szőlőművelés és a bor istene, s az ókori drámajátékok kialakulása is az ő tiszteletére rendezett ünnepélyekkel kapcsolatos.  (Dionüszosz születése már Perszphonéval kapcsolatban is előfordult, vagyis Zeusz és kedvenc lányának nászából született volna. A földalatti Zeusz kígyó alakban lakott Perszephonénál, hogy vele nemzze a misztikus Zagreuszt, Dionüszoszt.)

 

Alkméné, az elűzött argoszi király Thébában élő felesége, aki annyira szerette férjét, hogy Zeusz csak annak képében tudta elcsábítani Ő szülte Heraklészt. A féltékeny Héra bosszúból késleltette a megejtett asszony szülési kínjait.

 

Létó és Asteria királylány-testvérpárra egyszerre támadt szerelmi vágya a főistennek. Astéria fürjjé változva menekült, de Zeusz sasként üldözte, mígnem kővé változott és rejtve maradt a hullámok alatt. Létónak viszont nem is állt szándékában csáberejét visszafogni, maga szántából változott fürjjé, Zeusz fürj alakban egyesült vele. Mivel Héra tudomást szerzett kapcsolatukról, Létót száműzetéssel büntette. A Zeusz gyermekével várandós királylányt senki nem fogadta be, mert Héra akarata szerint csak olyan helyen szülhette meg gyermekét, ahova még nem sütött a nap.  Mivel testvére kővé változva húzódott meg a hullámok alatt, így nővérének segítséget nyújtott: Délosz szigetén szülte meg Apollónt és Artemiszt, a mitológia leghíresebb ikerpárját.

           

Ganümédesz szép trójai királyfit sasként rabolta el, és az Olümposzon az istenek nektártöltögetője lett.

Ganümédesz annak a trósz királynak a fia, akiről Tróját elnevezték. Úgy hírlik, hogy ő volt  a legszebb fiú a világon.  Később Hermész Zeusz parancsára Héphaisztosszal készíttetett arany szőlőtőkét és ezen felül két értékes lovat ajándékozott Trósznak kárpótlásul fia elvesztéséért. Ganümédesz halhatatlanná vált, aki aranykehelyben nyújtja át a nektárt az ég urának.

 

c, az alkalmi szerelem

                                              

   argoszi királylány, aki szépségével elbűvölte Zeuszt. A főisten úgy csábította el, hogy sötét felhőket borított az égre, így akarta elrejteni a lányt, de Héra sejtette a szerelmi mesterkedést és Homérosz szerint Héra csábította el férjét. (l. a fenti homéroszi idézetet) Zeusz ekkor célja elérése érdekében üszővé változtatja a lányt, de Héra rájön a trükkre, és kérte Zeusztól az üszőt, aki kénytelen volt eleget tenni a feleség kérésének. Héra a százszemű Argoszt bízta meg a lány őrzésével, aki árgus(!) szemekkel ügyel is a lányra. Hermész viszont Zeusz parancsára megölte Argoszt, és megszöktette Iót, tehát Zeusz mégis szerelembe elegyedett vele bika alakban. Héra egy bögöllyel üldöztette egészen Egyiptomig, ahol megszülte Zeusz fiát, Epaphost, aki valószínű az egyiptomiak Ápisz bikájával azonos, mint ahogy Ió is azonos lehet Isisszel. Ebből a nászból a Danaidák származnak

            

Pan és Echo leánya, Jünx szerelmi közbenjáróként buzgólkodott Zeusz és Io között. Emiatt azután a féltékeny Héra büntetésül madárrá változtatta. Neve magyarul nyaktekercs, mert bolond szokása, hogy a nyakát ide-oda tekergeti.

 

Lédával, (aki minden valószínűség szerint Nemezisz egyik alakmása) hattyúként szeretkezett, a nász eredménye két tojás és kétszer két ikerpár. Ő költötte ki Helénát, a spártai királylányt, akit a trójai királyfi rabol el, és Klütaimnésztrát, aki Agamennon argoszi királyának felesége volt. A király tragikus sorsát Homérosz Odüsszeia c. művéből és Aiszkülosz drámájából ismerhetjük meg. Ezekből a tojásokból keltek ki a Dioszkuroszok is: Kasztor és Pollux. A legenda úgy emlékszik, hogy a négy utódból csak kettő a főistené, mert Léda szégyenében, s hogy titkát rejtse este, szeretkezett férjével is, akitől a halandó gyermekek vannak.

 

Nemeziszről (az éj istennőjének egyik lánya, Léda ősi alakmása) úgy tudjuk, hogy nem akarta Zeusszal a nászt. Menekült előle, de hiába változott hallá, majd a szárazföldön több állat alakjában, amikor libává változott Zeusz hattyúalakban egyesült vele.

Kallisztó nimfa neve a szépségre utal. Artemisz szolgálója volt, akik az istennő kíséretéhez tartozva mind szüzességi fogadalmat tettek. A főisten szemet vetett Kallisztóra és Artemisz alakjában környékezte meg, aki gyanútlanul megszabadult fegyvereitől és a főisten így könnyen megerőszakolta. Terhes lett, amit csak egy ideig tudott leplezni Artemisz előtt. Amikor kiderült a tény, Artemisz száműzte kedves szolgálóját, Héra pedig bosszúból a hajánál fogva felemelte és földre vetette úgy, hogy medve képében ért földet. Hermész ellopta a világrajött gyermeket, aki az Arkasz nevet kapta, ami medvét jelent. Ahogy a felcseperedett gyermek az erdőt járta, medvévé változtatott anyja megismerte. Meg akarta ölelni megfeledkezve állati alakjáról A gyermek félelmében halálra akarta nyilazni, de mielőtt ez bekövetkezett volna, Zeusz felemelte az égbe. Belőle lett a Nagymedve, majd később a gyermeket is mellé emelte, akiből a Kismedve csillagkép lett. (Pán is ezt a sorsot kapta: Pán Árkádia pásztoristene, kecskelába, kecskebakszarva volt, a najádokat és a nimfákat csalogatta hétcsövű fuvolájával. l. Reviczky Gyula Pán halála c. versét.)

 

Antiopé halandó kedves, akit szatír képében csábított el, és ikerfiakat szült. Mikor Antiopé apja szembesült a helyzettel, öngyilkos lett bánatában, s fivérét kérte meg a bosszúállásra, aki gyötörte, sanyargatta is a szerencsétlen asszonyt. Az ikerfiúk felcseperedvén bosszút álltak a nagybácsin, s az anyjuk végül békében élte életét. Az ikerfiak egyike, Amphion, Théba királya lett, s úgy tudjuk, hogy olyan szépen játszott aranylantján, hogy a kövek felemelkedtek helyükről

 

Lamia gyönyörű királynő volt, és Zeusz kedvese lett. A féltékeny Héra megátkozta Lamiát, és őrülettel sújtotta úgy, hogy megölte gyermekeit. Szörnyű tette viszont mélyen kínozta Lámiát, és bánatában velejéig gonosz lett. Irigyelte az anyákat, és elrabolta gyermekeiket. Képes volt kivenni szemeit, hogy akkor is éber maradjon, ha alszik. Átlát és megfigyel mindent. Így ő az állandóan ellenőrző, a gyermekeit elnyelő anya rémisztő szimbóluma.

 

Maia nimfa, Atlasz leánya, sötét barlangban élt. Míg Héra aludt, Zeusz itt űzte vele szerelemi játékát. Tőle született Hermész, aki a kereskedők, tolvajok utasok pártfogó istene

 

Éosznak, a hajnal istennőjének az feladata, hogy az éjszaka múltán felüljön kocsijára, az olümposzra hajtson és bejelentse bátyja, Héliosz napisten közeledtét, majd pedig jelentse, ha a nyugati óceánra értek. Zeusztól két fia születik, az egyik Trójában halt meg, a másik viszont Phoszforosz/ Lucifer vagyis a fényhozó.

Éosznak Aphroditével gyűlik meg a baja, mert Aphrodité egyszer Árész ágyában találta, s az istennő azzal büntette, hogy földi halandó férfiakért epekedjen. Így vágyódott Órion, Kephalosz, Kleisztosz, majd Trósz trójai király fiai, Ganümédesz és Tithónosz után. Zeusz nem engedte át neki Ganümédeszt, Tithónosznak viszont megadta az Éosz által kért halhatatlanságot. De mivel az istennő elfelejtett örök ifjúságot is kérni Tithónosznak, az egyre csak öregedett és öregedett, míg  Éosz végül ráunt az ápolására, és  tücsökké változtatta.

 

 Láodameiaval bölcs Zeusz kerevetre havert le

s ő Szarpediont szülte, az isteni ércbeborult hőst” Olvashatjuk az Íliász VI.énekében.

 

No comments yet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!