A gondolat gondja (A racionalitás tündöklése és bukása)

Tanmese

A madarak olyan magasan repültek, mint a Himalája csúcsa. Isteni madaraknak nevezik őket, mert halhatatlanok. Ha egyszer a levegőbe emelkednek, kiszabadulnak a föld nehézségi erejéből, nem kell táplálkozniuk, mert önmaguknak teljesen elegendőek. Sohasem szállnak le a földre, kizárólag a felsőbb régiókban tartózkodnak, a szabad magasságban alszanak, a szabad ég alatt és a nyílt föld fölött élik szerelmi életüket. Úgy tűnik, semmire sincs szükségük a magasságon és a tágasságon kívül, mintha csak képesek volnának arra, hogy saját boldogságuk köldökzsinórján keresztül táplálják magukat. Az egyetlen pillanat, amikor eloldozott létük abba a veszélybe kerül, hogy valami megzavarja, életük kezdeténél található. Mivel földtől megszabadult teremtmények, az isteni madarak tojásaikat a levegőbe rakják. Miközben a tojás a legnagyobb magasságokból a föld felé zuhan, a nap kikelti azt. Ha az anya elég magasan repül, akkor a kicsi kikeléséig eltelt idő éppen elegendő ahhoz, hogy a zuhanó tojás még a föld felett szétrepedjen, és a fiatal isteni madár a levegőben kel ki, érzi szárnyaiban a zuhanás szelét, de a szabadesésben erőt vesz magán, kiteríti szárnyait, és újra emelkedni kezd. A csodálatos madarak faja így egy jobb példánnyal gazdagodik. De… amelyik a földre zuhanás utáni sokk után igyekszik a saját erejéből lábra állni és járni tanulni, és később mindig arról beszél, hogy számára milyen fontos az egyenes járás. De nem tud megszabadulni attól a képzettől, hogy valaha más lehetőségeik is voltak. (Sloterdijk Világra jönni.. 78. o.)

 

Előhang

 

A sarkaiból kimozdult/kifordult világban nem kerülhető meg az a kérdés, merre visz a tudománynak, kultúrának és a mindezt hordozó nyelvnek útja. S ezen belül a kérdés konkrétabban – nem először a magyar kultúrtrténetben – ismét felhangzik, mi dolgunk a világban.

 

A helyzet nem egyszerűés koránt sem megnyugtató. A kor kihívásainak megfelelően mára már nyilvánvalóvá vált, miszerint a tudomány elkülönült diszciplínákban nem képes sem megragadni, sem megválaszolni a kor kérdéseit, mint ahogy a kultúra kitüremkedve a nemzeti bástyafokokon sem képes a világérzékelésére. Mindannyiónknak be kell látnia, hogy nem létezik homogén, egyértelmű, ellentmondásmentes és stabil világkép. Az antropológia mint tudomány központi helyet kap ebben a tanulmányban. Először is azért, mert a szó eredeti jelentésének drasztikus módosulása figyelmeztet arra, hogy a szavak is részei az univerzális folyamatoknak. Az antropologia (hasonlóan az andragogia szóhoz) szó szerint férfitudományt jelent, ha elnézőbben akarnék fogalmazni, akkor férfiember tudományt. A szó jelentése tehát nélkülözi az eredetileg androgün (férfinő) lény másik felét (nem oldalbordáját!) a gün-t, vagyis a nőt. A jelentés-kisajátítás és a jelentésszegényedés a több évezreden át kanonizált férfielvű kultúrával, a belőle adó gondolkodás- és cselekvésmóddal hozható kapcsolatba. Jól lehet a patriarchális világ hierarchikus szemlélete napjainkban is erősen tartja magát, de az eresztékek meglazulását nem lehet nem tudomásul venni. A dolgozat ugyanakkor alapul veszi az antropologia szó elfogadott ember jelentését, márcsak azért is, mert a gondolkodásmódomban az emberismeret, egészen pontosan az emberi személyiség nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen feltétel. A tanulmány egy hosszú gondolatfonatot képez, mely érinti a multidiszciplinaritás és multikulturalitás alapokat a gondolat gondja kérdéshez, majd bizonyítaná, hogy az irodalmi szövegek geometriai mélyszerkezete miként rejt gondolkodásmódokat, és miként emeli a műveket az univerzális világszemlélet szférájába.