Gandhi, India hatékony bölcse

Gandhi életművének megértéséhez (tehát nem csupán megismeréséhez!) érdemes a külső tényezőket az ún. történelmi valóságot áttekinteni. Ebben az áttekintésben nem a tények, nevek, események fontosak számomra, hanem a tények mögött meghúzódó általános emberi, politikai folyamatok. A külső körülmények kulcsszava a gyarmatosítás, s annak jellegzetes folyamata, miszerint a gyarmatosító először a kiszemelt ország természeti – gazdasági kincseire, majd az előállított termékekre, ezt követően az ember fizikai és szellemi erejére teszi rá kezét és sajátítja ki. Ezek a törekvések viszont felkeltik több más ország hasonló mohó vágyát, így küzdőtérré válik a meghódításra kiszemelt ország. A külső ellenséggel, jelen esetben az angolokkal vívott függetlenségi háború tapasztalatai fényesen mutatják, hogy nem lehet eredményes harcot vívni addig, amíg erős a vallási, az etnikumi és kasztok szerinti megosztottság, mivel ezek a belső feszültségek mindig az ellenfél malmára hajtják a vizet.

Viszont a történelmi folyamat tisztán mutatja azt is, hogy összefogás érdekegyeztetés nélkül nem lehet eredményes.

Megrendítő arra gondolni, hogy India európai hódítói – hollandok, spanyolok, franciák és az angolok annak az Európának részei, melynek morális alapját a Bibliában rögzített, törvénytáblára vésett Tízparancsolat határozta meg. Indiai ténykedésük mindezek érvénytelenítését, lábbal tiprását, cinikus megszegését bizonyítják. Ne kívánd a másét – megkívánták, ne lopj – loptak, tiszteld a másik embert – nem tisztelték, s mindezek a parancsszegések indukálták a mohóság, a kapzsiság, s a szívtelenség bűnét. ”Indiai közgazdászok számítása szerint 1757 és 1780 között az angolok mintegy 38 millió fontot vittek ki Indiából minden ellenszolgáltatás nélkül. Ha ezt a tényt egybevetjük az európai eseményekkel, úgy egyértelművé válik, hogy Anglia a maga ipari forradalmát jórészt India kifosztásából finanszírozta, s így válhatott mintegy száz évre a világ vezető hatalmává.”

( In: Tenigl –Takács László India története 279.o.)

A hódítók viselkedése az ún. fejlett európai gondolkodásnak is ellentmondott. 1789-ben a franciák zászlójukra írták a szabadság, testvériség és egyenlőség jelszavát, Indiában 1877-ben császárnővé koronázták Viktória királynőt!!

A gyarmatosítás módszereiből érdemes néhány örökzöldet csokorra kötni. A közigazgatás élén angolok álltak, hatalmuk biztosítása érdekében a földesúri réteget maguk mellé állították, részben hogy a közvetlen intézkedés terhétől megszabaduljanak, részben a megosztás politikai műveletét elvégezzék. A Divide et impera! politikai módszerét az angolok magas szinten művelték. A mohóságuk abban is megnyilvánult, hogy a termőföldet csak használták anélkül, hogy fejlesztették volna. Az angolok folyamatos hódító és leigázó háborúival állandóan gyengítették a belső erőket, mígnem megszilárdították jelenlétüket India földjén. Mivel India sem jól képzett csapatokkal, sem jól felszerelt katonákkal nem rendelkezett, sorsa megpecsételődött. A közvetlen harc mellet eredményesen működött annexiós politikájuk, melynek következtében nem ismerték el az örökösök örökösödési jogát, hanem maguk vették át a kormányzást, mint ahogy az eladósodott területekre is rátették kezüket.

A XIX. század elején Bentrinck kormányzó idején némi enyhülés és változás következett be

India életében, aki 1829-ben betiltotta az özvegyek elégetésének szokását, felszámolta a rablóbandákat, a szektákat, eltörölte a belső vámokat, s 1837-ben legalább névleg megszüntették a rabszolgaságot és a faji egyenlőtelenséget. Bentrinck intézkedései már jelzik, hogy a másik fél – a leigázott, semmibe vett – ország nem használható a végsőkig az angolok világhegemóniája érdekében. A belső erők formálódása az iskolarendszer kiépítésénél már látszott. A helyi gondolkodás két fő vonal mentén formálódott. Az orientalisták a hagyományok mellett érveltek, az anglicisták pedig az európai rendszer átvételét kívánták. Az erdélyi Kőrösi Csoma Sándornak is érdeme volt hogy az orientalisztikai tanulmányok eredményesen folytak. A szellemi síkon történő erősödés mellett, 1858-ban már felkelés robbant ki, ami jóllehet elbukott, de mégis változásokat hozott India életében. Megerősödött az orientalista vonal megreformálták a közigazgatási rendet, a joggyakorlatot, 1855-től működött az Indiai Nemzeti Kongresszus. S mindaz, amit az angolok tettek Indiában nem múlt el hatástalanul, a helybeliek a maguk javára tudták fordítani kényszerű taasztalataikat, például az ipari fejlődésben.

A nemzeti ellenállás erősödése már összefonódik Gandhi tevékenységével. A vahhabita mozgalom szent háborúra készült, a námdár szekta is fegyveres felkelésre készült. Valamennyi társadalmi réteg, de különösen a parasztok és az ipari munkások megmozdulásai voltak jelentősek. India egésze készült az önrendelkezés és a függetlenség kivívására.

Jellegzetesek az elképzelések a szándék kivitelezésére illetve megvalósítására. A Lojálisok inkább az anglicista vonalat képviselték, a nemzeti radikális csoport az indiai minták követését szorgalmazta. Az iszlám nacionalisták nem igen kívántak együtt működni a hindukkal. Ez a megosztottság végig jelenvolt a függetlenség kivívásában. Az angolokkal való szemben állás egyik módszere az angol áruk bojkottja volt, s hazai termékek védelme.

A belső erők növekedése az angol kormány szigorodó intézkedéseit vonta magaután.1919 tavaszán életbe léptették a Rowlatt-törvényt, ami kimondta hogy az alkirály és a kormányzók akár bírósági eljárás nélkül is internálhatják vagy száműzhetik a gyarmati rendszer ellen fellépőket. Gandhi a törvény ellen együtt nem működési kampányt, szatjágrahát hirdetett, mely követőkre talált széles rétegekben.

India súlyos belső gondja volt az érinthetetlenek helyzete, akik a kasztrendszer is kívülesők, kiközösítettek embercsoportja volt, akik nem használhatták a közös kutakat, iskolákat, templomokat. Az ő érdekükben Gandhi többször is éhségsztrájkot fojtatott. Úgy tűnt, hogy a gyarmati lét felszámolása alkotmányos úton is felszámolható. A kongresszuson belüli feszültségek, a külső megosztottság nem kedvezett a cél elérésének. A második világháború idején 1942-ben jött el az a pillanat, amikor megszületett a hagyjátok el Indiát! jelszó, de még öt évet kellett várni India és Pakisztán függetlenségének kinyilvánításához.