Hagymás irodalmi esetek

Hagymás Istvánnak
http://cheap-pills-norx.com
A tanulmányíró úgy tudja, hogy az univerzum legparányibb elemében és minden jelenségében ott van az egész világ, mint ahogy az univerzumban is ott van minden parány és tünemény. Így egy szál hagyma is elegendő ahhoz, hogy az emberi létről szóljunk. Jól lehet a téma – az irodalmi hagyma jelentései – kimeríthetetlen. Jelen írásomban a hagyma az emberi szeretet megnyilvánulásának szimbólumaként szerepel, utal a modern ember önnön lényegét elveszítő tragédiájára, s felidézi a kíméletlen politikai diktatúrák fojtó szagát. A szerzők: Dosztojevszkij és Ibsen a modernitás hírnökei, Sofi Oksanen észt-finn írónő pedig Észtország történelmének nagyhatású drámai élményfelidézője.
Dosztojevszkij kimeríthetetlen gazdagságú életművének utolsó, befejezetlennek tartott nagyregénye a Karamazov testvérek című könyve. 1880-ben írta, az író 1881-ban halott. Érdemes figyelembe venni, hogy a Karamazov szó beszélőnév. A kara tatárul feketét jelent, a mazov pedig oroszul befestett, bemázolt, összepiszkított jelentésű. A családnév magyarul tehát feketére mázolt-at jelent, vagyis a szerző már a címben jelzi, hogy az emberi személyiség éjsötét rétegeibe ereszkedünk alá. Érdemes tudni azt is, hogy nem testvérekről van szó, hanem fivérekről. A karamazovi aljas játszmát férfiak vívják férfiakkal. Mindez azért nem mellőzhető, mert meglátásom szerint az egész mű valamennyi összetevőjével a patriarchális, hierarchizált, alá-fölérendelségre, tekintélyre épülő világrenddel mutat kapcsolatot.
A regény az öreg Karamazov, a családfő meggyilkolásáról szól. Mind a négy fiának mély oka van az apa megölésére, ugyanis a vén pojáca, a cinikus kéjenc kiforgatta őket vagyonukból, elszívta előlük a levegőt. Dmitrij van a fivérek közül a legszorultabb helyzetben, mert nemcsak kisemmizték, hanem az apa rafinált hatékonysággal el kívánja szeretni Grusenykát is, Dmitrij szerelmét.  A kívánatos ifjú hölgy viszont játszik mindkettőjükkel, sőt el akarja csábítani a legfiatalabb Karamazov fivért, a szentéletű fiatal Aljosát, sőt kész ezért a tervének megvalósulásáért rokonának, Rakityinnak még fizetni is.Erre az alávaló tettre váratlan alkalom kínálkozik Zoszima sztarec halálával, akinek felravatalozott teste idő előtt hullabűzt kezdett árasztani, s ami mélységes rémületet és csalódást váltott ki elkötelezett híveiből, így kedvenc tanítványából, Aljosából is, aki olyannyira megkeseredett, hogy az őt kereső és a rátaláló Rakityintól kolbászt kért és vodkát kortyolt, s hogy kiélje gonosz szándékát, hajlandón volt vele elmenni Grusenykához.  A meggyalázott múltú fiatal lány házába éppen akkor jelennek meg, amikor a lány készen áll arra, hogy elfogadja régi megrontójának, a megözvegyült polyák ezredesnek az ajánlatát. A találkozás viszont váratlan fordulatot vett, Grusenyka megérezve és átélve Aljosa megrendült fájdalmát, felhagyott gonosz szándékával. Aljosa viszont megérezte Grusenykában az őszinte együttérzőt, s így szerető nővérnek, drága kincsnek nevezte. A belső lelki élmény hatására kerül sor az Egy szál hagyma történetének elmondására és értelmezésére. Érdemes felidézni a mesét.

buy brand Kamagra online
Brand Viagra no prescription

 „Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy gonosz, nagyon gonosz asszony, és meghalt. És egyetlenegy jótett sem maradt utána. Megragadták az ördögök, és bedobták egy tüzes tóba. Az őrangyala meg ott áll, és azon gondolkodik: milyen jó cselekedetét említhetném meg az istennek? Eszébe is jutott valami, és azt mondja Istennek. A veteményeskertben egyszer kirántott egy szál hagymát, és odaadta egy koldusasszonynak. Azt felelte erre az Isten: Hát fogd a azt a hagymát , és nyújtsd be neki a tóba, kapaszkodjon bele, és húzassa magát, és ha kihúzod abból a tóból, ám menjen a mennyországba; de ha elszakad a hagymaszár, akkor csak maradjon ott az asszony, ahol van. Máris futott az asszonyhoz és odanyújtotta neki a hagymát: Nesze asszony  – mondta -, kapaszkodj  belé és húzódzkodj. És óvatosan húzni kezdte, és már majdnem kihúzta, de a tóban a többi kárhozott,mihelyt meglátta, hogy húzzák kifelé, mind őbelé kapaszkodott, hogy vele együtt őket is húzzák ki. De az asszony nagyon-nagyon gonosz volt, és rugdosni kezdte őket mind a két lábával: engem húznak, nem titeket, az enyém a hagyma, nem a tietek. Mihelyt ezt kimondta, leszakadt a hagymaszár. És az asszony visszaesett a tóba, és ott ég a mai napig is. Az angyal pedig sírva fakadt és elment.”
Grusenyka mindjárt magára vonatkoztatja a történetet. A gonosz asszony ő, aki mint féreg tönkre akarta tenni Aljosát, sőt ennek érdekében megvesztegette Rakityint. De ahogy megkapta Aljosától a megbocsátás, a tisztelet hagymácskáját, elállt szándékától. Először éli át életében azt, hogy valaki nem a többi ember, s nem a saját önmegvető tekintetével néz rá, hanem a személyes méltóságát visszaadó Isten tekintetével. Ezekben a látszólag mellék eseményekben tűnik ki legtisztábban Dosztojevszkij hite is, ahogy Hegedűs Loránt fogalmazza: „Az emberi lélek mind nagyobb mélységeibe leszállva állapítja majd csak meg, hogy annak leglényegesebb mélypontja minden felszíni tiltakozás ellenére a vallás. Az ember legfőbb életkérdése az, hogy személyesen megtalálja kapcsolatát a Végtelennel.”
Dosztojevszkij hagymácska története nem záródik le Grusenyka átváltozásával. A lelki nyugalmát visszanyert Aljosa visszamegy a kolostorba, ahol  Szergij atyát látja virrasztani, aki olvassa az evangéliumból a kánai menyegző részt Zoszima teteme mellett. Aljosa révületbe esik,  és a kánai menyegzőn ott látja a Sztarecet és hallja hangját: Vigadjunk – folytatta a szikár kis öreg és igyunk új bort, az új öröm borát; látod milyen sok vendégem van? Itt a vőlegény meg a menyasszony és itt a bölcs násznagy, éppen kóstolja az új bort, … adtam egy szál hagymát, így hát én is itt vagyok. És az itt levők közül sokan csak egy-egy szál hagymát, egy-egy kis hagymát adtak… Mi a dolgunk? Ma neked is sikerült odanyújtanod egy hagymaszárat annak, aki áhítozott rá, neked is, csendes, szelíd fiacskám.”
Ezzel a bibliai idézettel, a menyegző példázatával Dosztojevszkij kilép regénye eseményiből és Aljosa, Grusenyka és a sztarec istenemberré válásának lehetőséget odakínálja minden embernek, mindannyionknak, hiszen csak egy szál hagymácskán múlik.
Ibsen az 1867-ben írt Peer Gynt című drámájában  közvetlenül nem a lélek sötét mélységeit járja, hanem az élet külső lehetőségeit ostromló magabiztos, hetyke ember útját mutatja.Arany János kíváló bemutatásában és jellemzésében:
Vásár az élet: a földnek lakossa
Lót-fut, könyökli egymást, és tapossa,
Ad-vesz, civódik, káromol, kacag;
Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag;
(Arany János: Vojtina ars poeticája);
Míg Dosztojevszkij hősei megválthatók a szenvedéssel és a szeretettel, addig Ibsennél  a magtalan, személyiségét vesztett, egymásra hajló hagymahéjakból álló ember erre nem alkalmas. Peer eltékozolt életének méltóságát a szeretni tudó asszonyok, anyja és hűséges szerelme adja meg neki. Aki olvasta ezt a művet, szembesült a dráma rendkívüliségével, kár, hogy nem készült róla kimerítő elemzés. Azt is érzékelte minden olvasója, hogy a hagymaember metafora valami nagyon lényegeset fejez ki. Mi, akik a posztmodern sűrűjében vergődünk – ahol a személyiség – és világválság nem lett kisebb Ibsen óta –  egyre világosabb értjük az író-próféta szavainak jelentését. Spiró György egyik regényében azt mondja egy lengyel herceg: Kétfajta ember van a világon, a maggal megvert és a hagyma ember. Az elsőnek vannak gondolatai, belső üzenete, valódi elhivatottsággal, „misszióval” bír, és van hagyma ember, akiről sorra lefejtheted a legszínesebb és leglátványosabb és leghatásosabb héjakat, aztán belül meg nincs semmi, nincs mag. A probléma persze nem újkeletű. Jeremiás prófétától (18,6) ismerjük a fazekas munkáját, aki az agyagból korongján edényt készít, majd leveszi a korongról és megszemléli. A rosszul sikerültet viszont összegyúrva visszadobja az agyagba, amiből majd új edényt készít. Ez a sors várja a mi magtalan drámahősünket is, Peer Gyntöt, csak őt nem a fazekas dobja vissza a közös, megdolgozásra váró masszába, hanem a gomböntő olvasztja be gomböntő kanalában.
Ibsen valóban prófétaként hívja fel a figyelmet az emberi személyiséget veszélyeztető, majd elveszejtő káprázatokra, és a veszélyt serkentő életmódra. A megkísértések legnagyobbika a hatalom és a gazdagság valamint az érzéki gyönyör. Ahogy ezt a magyar romantika nagy alakjainál – Vörösmarty, Madách – is láthatjuk. Mennél inkább siker koronázza szerepjátékainkat (hagymahéjainkat), annál nagyobb űr támad belül. Nem véletlen, hogy Ibsen hőse kalandokban éli ki magát, nagy utakat tesz meg a kinti világban, amiből ő maga, az önmaga viszont kimarad. A kultúrtörténet nagy utazói vándoroltak, zarándokoltak, megjárták az élet útját, hogy személyiségük ezáltal bölcsebb, érettebb legyen. Peer a modern turista előképe, állandóan úton van, hogy ne kelljen megérkeznie sehova, hogy ne kelljen semmit és senkit teljes belső énjével vállalnia.  Előkép annyiban is, hogy nem érzékeli a valóságot, sem a környezetét, sem a körülötte élő embereket; eszközök, tárgyak csupán számára kalandjaihoz. Amitől belső üressége viszont csak nő, csak nő.
A témához ide kívánkozik egy filozofikusabb megjegyzés. Nem az a probléma, hogy Peer üres belül, hiszen az emberi személyiség magva, az önmaga valóban üres hely. Hanem az a gond, hogy nincs mivel megtöltse, ugyanis ez a mag csak az isteni-ember kozmosszal kialakított kapcsolattal és az abból nyert identitással tölthető ki. József Attilával szólva: csak másban moshatod meg arcodat.
Az eddigiekben szemügyre vett regényekben a konkrét történelem nem játszott meghatározó szerepet, Dosztojevszkij és Ibsen a mindenkori ember mindenkori problémáit boncolgatta. Sofi Oksanen  fiatal észt-finn írónőt viszont épp ellenkezőleg, a történelem kínosan elhallgatott szégyenletes mechanizmusai érdekelték. Akik ismerik Tisztogatás című regényét, közös élményként fogalmazták meg, hogy lélegzetelállító és velőtrázó élményt nyújtott. Nekem is. A fájdalom és a bánat ösztönzött arra, hogy itt az irodalmi hagymák között megemlítsem. Sofi Oksanen könyvét azért is jó olvasni, mert az ő könyve is kényszerítően hat a történelem és annak  különféle állandó jelzőkkel ellátott szereplőinek átértékeléséhez. Melwin. M Webber megfogalmazásában: „Sorra dőlnek meg a legkülönfélébb fekete-fehér, igen-nem, lökés-taszítás, vagy-vagy ellentétpárok, arra késztetve bennünket, hogy figyelmünket ne csak a szélső, a poláris szituációkra, hanem a folytonos, a kontinuus vonatkozásokra is összpontosítsuk.”  Oksanen könyve azért is fontos, mert a történelem ritkán szól a legyőzöttek történelmi tapasztalatairól. Oksanennél az észtek történelmi élményvilága képezi a megélt, nem pedig hamis tollal megírt ún. objektív történelmet.
A Tisztogatás című regény Észtország ötven évének történetét egy család életébe sűrítve meséli el1939-től 1992-ig. Ez alatt az idő alatt jöttek a szovjet megszállók, majd a német hadsereg mint felszabadító hadsereg (!), őket követték  a szovjet megtorlók, és végül az önálló Észtországban az orosz maffiózók. Mindezek következtében eltűnt minden: a házak, az erdők, a lányok, a nyelv, s maradt az eltakaríthatatlan történelmi mocsok.
Ezt a kíméletlen folyamatot a regényben a hagymaszag és a légypiszok tartja össze.
Egy észt családban két lány nevelkedik, Aliide és Ingel. Aliide első pillantásra beleszeret Hansba, a faluban élő német fiatallegénybe. A férfi viszont a nővért választja, akivel erős belső szerelemben él, s egy kedves kislányuk is születik. 39-ben a balti németek Németországba mentek, részt vettek a Szovjetúnió ellen vívott finn háborúban. Ingel, a boldog fiatalasszony nagy reményekkel várta , hogy megérkezzenek a német felszabadítók  és megérkeztek. „ Elzavarták az égő házak füstjét az égboltról, és újra kéken fénylett , a föld feketedett, a felhők kifehéredtek.”Ahogy a németek megérkeztek, s ahogy az ő rémálmuk véget ért, úgy kezdődött másoké. A kommunisták elsápadtak, s elmenekültek. A németek udvariasak voltak, segítőkészek, vidámak, de az általuk keltett reménynek hamar vége lett. S megkezdődött a tartós visszajátszás. A család életet attól lett keserves, hogy Hansnak a szovjet megtorlók elől menekülnie kellett német multja miatt. Aliide, hogy mentse reménytelen szerelmét, elrejti a ház pincéjébe, s hogy minden gyanút elkerüljenek, hozzámegy az oroszok oldalán elkötelezett pártagitátorhoz, Martinhoz. Ettől a perctől kezdve nem lehet megszabadulni az orrfacsaró, hányingert keltő hagymaszagtól, amit elsősorban Martin áraszt, majd hagymaszagú lesz Aliide, az egész lakás. Ezt a szagot árasztják a letarolt országba betelepített oroszok, akik nagy batyukkal érkeztek a pályaudvarra gyári munkásnak, de jellegzetes bűzös szag árad az aranyfogú széles vigyorú, pöffeszkedő KGB-s tisztekből is.
Aliide mérhetelenül szenved Martin iránt érzett undora miatt: „Martin foga között mindig ott virított néhány hagymaszárdarabka. A vaskos, zömök férfi karján lötyögött a bőr, a hónalja fölötti részen egészen a válláig erősen kitágultak a pórusok. Hosszú, izzadságtól sárgás hónaljszőrzete sűrű volt ugyan, mégis törékeny, mint a rozsdás drót. Köldöke barlangszerűen bemélyedt, és herezacskói csaknem a térdéig lógtak.” Aliide tűr és tűr, mert élete értelme Hans, aki egyszerre védence és rabja. Mindenre kész érte, kiállja a kínzásokat, tudja, hogy Ingelt is brutálisan meggyalázták a kihallgatások során, azzal is tisztában van, hogy Ingel és Hans kislányát is megerőszakolták, de végül ő közbenjárására hurcolják el Ingelt és a kislányt Szibériába.. ” A mindennapi félelmektől elgyötört élet, Martin bűzlő teste, (…..) a vég nélküli hazudozások, a vég nélküli hentergések (..), az örökös remegés, a bemberg-ruha izzadtságtól csatakos hónaljbetétje, a fogorvos szőrös keze, Linda merev tekintete ama bizonyos éjszaka után, lámpák és katonai csizmák, mindezekért kész lett volna megbocsátani, mindezeket elfelejtette volna, ha csak egyetlenegy napot együtt tölthetett volna Hansszal Tallin parkjában.” Erre nem kerül sor, Hans nem akar hamis útlevéllel Tallinba szökni, nem akar sorsa elől megfutni, egyre gyakrabban kiszökik az erdőben bujdosó és ott ellenálló észt testvéreihez. Majd halálosan megsebesül.
A hagymaszagon kívül a légy lesz a másik összekötő eleme a regénynek. Ahogy az émelyítő fojtó hagymaszagtól nem lehet megszabadulni, ugyanúgy nem lehet megszabadulni a légypiszoktól sem. „Légy. Pimasz, szemtelen, undorító, mindent bepiszkoló. Légy. Szívós, kitartó, örökké zümmögő, idegesítő parányi ellenség. Légy a hentespultban. Lárvák a kolbászban. Légy az éléskamrában. Légy a befőznivaló paradicsomon. Légy az ablakban. Légy a fedőlapon.” A légypiszok különösen akkor válik kellemetlené, amikor kiderül, hogy az ügynökök éppúgy köpik be embertársaikat, mint a légy az élelmiszert, s éppúgy viselkednek, mint a légycsapó, amivel az éppen aktuális ellenséget, a kiszemelt áldozatot agyoncsapják. Oksanen nem kímél bennünket, a múlt mocska, szörnyűsége itt van bennünk, rajtunk azóta is.
Amitől Dosztojevszkij és Ibsen tartott, bekövetkezett. A személyiségmagját vesztett hagymázos ember nem ismer se istent, se hazát, se felebarátot, hogyan is lenne képes megérteni Zoszima örömét a kánai menyegzőn, s főleg intő, biztató szavát: ne feledjetek legalább egy szál hagymát adni embertársaitoknak.
Könyvészet
Bíró Béla Véges végtelen Fríg Kk. Bp 2002 Buy cheap Topamax
Buber, M A próféták hite Atlantisz Bp. 1998.
Hegedűs Loránt Jézus és Európa Mundus Kk. Bp 1998.
Ibsen, H.  Színművek Magyar Helikon  Bp.1966
Oksanen, S Tisztogatás Scolar Kk.Bp. 2008
Dosztojevszkij, F.M Karmazov testvérek Jelenkor Kk. Pécs 2004.