Madách és a gnoszticizmus

„ Az embernek nem az a dolga, hogy a világot megváltoztassa, hanem hogy átlássa.„  Dethlefsen

 

„ A világ anyaga szellemanyag” Eddington 

                                  

A magyar irodalomnak van néhány nyugtalanító műve. Érvekért nem kell időben messzire menni. A 2005-s József Attila-centenárium alkalmából megjelenő szépszámú tanulmánykötet fényesen bizonyítja ezt. Az Eszmélet című vers több mint száz értelmezése még mindig nem adott olyan értelmezési keretet, melyben a mű egésze felszíni – és mélystruktúráival elfért volna. Nincsen ez másképpen Madách Az ember tragédiája című művével sem. Bíró Béla A Tragédia paradoxona című nagy ívű és roppant mélységű tanulmánykötetével ( Liget Kk. Bp. 2006.) nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy számba vegye a korábbi nem kis számú értelmezéseket, majd a bennük rejtőzködő, de fellehető ellentmondásokat csokorra szedje, ezt követően elhelyezze a saját értelmezési keretében, s végül a korábban néven nevezett paradoxonokat feloldja. Így ismétli tanulmányában a Tragédia lényegiségével rokon ciklikus rendet.

 

A feladat nem csekély. A Könyvészet címszó alatt sorjázó szakirodalom roppant mennyiségű és kiterjedésű, ráadásul a szerző a magyar nyelven és a második anyanyelvként használt románon kívül angol, német, francia nyelvű irodalmat is használ, s a belőlük vett idézeteket saját fordításában közli, részben hiánypótlásként,  részben pedig azért, hogy az olvasót  ne

terhelje az eltérő színvonalú és eltérő terminológiájú fordításokkal. A szakirodalom vonatkozik az irodalomelméletre, a filozófiára, a pszichológiára, a fizika és a természettudomány mind a tudomány határain innen és mind pedig azon túleső ismereteire is. Aki a paradoxonok rejtélyeibe kíván behatolni, s ráadásul egy irodalmi műalkotás szövetében keresi Order Disulfiram és leli meg azokat, szinte kényszerűen rá van utalva a modern fizika felismeréseire. Így találkozik majd a tanulmány kapcsán a Gödel-tétellel, a Maxwell- egyenletekkel, Schrödiger nevével. Mindez nyújt segítséget ahhoz, hogy a Tragédiában fellehető paradoxonokat egyetemes világismeretben oldja fel. A hullám-részecske dualitás mint az univerzum alapja, az erre épülő komplementaritás koncepciója képezi Bíró Béla elemzésének lényegét. A komplementaritásról Heisenberg így nyilatkozik „: A komplementaritás koncepciója arra való, hogy leírjunk egy olyan helyzetet, amelyben egyazon esemény két különböző vonatkoztatási rendszerben szemlélhető. A két szemlélet kölcsönösen kizárja egymást, de egyben egymás kiegészítői is, s a jelenség csakis a két vonatkoztatási rendszer egymás mellé helyezésével ragadható meg.” (Idézi Koestler A dajkabéka esete, A vak véletlen gyökere Európa 2002. 331.o.)

A roppant kiterjedésű és mélységű szakirodalom önmagában is borzolhatja az olvasó kedélyeit, de az igazi megbotránkozást mind a laikus, mind a szakavatott olvasóból azzal válthatja ki a szerző, amit állít. Bíró Béla ugyanis  nem kevesebbet tételez, minthogy Madách műve is duális szerkezetű, s hogy a mű paradoxonjai a gnosztikus tanok és a szabadkőművesség eszmerendszerében válnak értelmezhetővé és feloldhatóvá. Mivel erre bőséges tényanyagot sorakoztat fel, a Madách-kutatást el is marasztalja, mert az erre történő utalgatások ugyan végigkísérik a Madách-irodalmat, de a tényeket senki nem ellenőrizte, mint ahogy senki sem utasította vissza. Madách költeményeiben pedig kézenfekvő bizonyítékokat buy Ventolin online találhatunk a gnosztikus gondolkodásra. A szerző bíráló megjegyzéseinek élét maga igyekszik tompítani, hiszen a tisztában van azzal, hogy a racionális tudományosság egyeduralma alatt Madách okkult, ezoterikus és misztikus tanokban való jártassága sok kényelmetlenséggel járt volna, s magát a művet is veszélyeztette volna. A tanulmány szerzőjének napjainkban is gondot jelent, hogy jóllehet természettudományos területen elmosódnak a határok a szigorú tudományosság és ennek területén kívül eső okkult ismeretek között, de a korábbi érvényű mechanikus gondolkodás erősen tartja magát.

Bíró Béla a fentieken túl azt is súlyos hiányosságnak tekinti, hogy a szaktudomány nem járt utána Madách filozófiai szakképzettségének sem. A tanulmányíró következetes és elszánt kutatómunkával kiderítette, hogy Madách ismerte a gnosztikus tanokat, mint ahogy azt is, hogy ismerte az egyezményesek (a harmóniatan magyar megfelelője) filozófiáját is.

 

Ez az állítása egyszerre indukálja a korábbi ellentmondásmentes értelmezések hagyományának felülvizsgálatát, kritikáját, mint ahogy a posztmodern gondolkodás elutasítását is. Érvelését a fentiekben már jelzett a Madách család szellemi és tárgyi világából meríti, de súlyosabb érvekre lel a fizika világában. Természetesen a döntő argumentáció a Tragédia. szövegéből származik. Szövegértése, szövegértelmezése egyszerre érinti a felszíni – és a mélystruktúrákat, s kérlelhetetlen következetességgel idézi és értelmezi a szövegrészeket.

 

A tanulmány kritikai éle különösen akkor metsző, amikor rámutat, a korábbi értelmezők gyakorta nem tisztázzák a Tragédiára vonatkoztatatott  állításaikat, sőt, ami nem fér bele gondolatmenetükbe, kisöprik vagy ellényegtelenítik. Mindez bizonyítja a racionális, empirikus, csak logikai úton való megismerés tarthatatlanságát a művészetek világában is. Ez az egyoldalúság ugyanakkor nem csupán az ateista bizonyítások sajátja, jellemzi a teista megfontolásokét is. A posztmodern érveléseket viszont azért utasítja el  Bíró Béla mert ők a fenti egyoldalúság-pártiakkal szemben teljes mértékben tagadják (is) a poláris ellentétek tökéletes egységbe olvaszthatóságát. Olyan ellentétpárokra gondolunk, mint bűn és erény, nő és  férfi, ráció és intuíció, anyag és  szellem. A szerző tömör összefoglalásában : ”Mindig elcsodálkozom, amikor azt olvasom, hogy az egység, egyetemesség és koherencia illúziója örökre és visszafordíthatatlanul összeomlott. Éppen ezek a logika úton értelmezhetetlen elemek hívják, hívnák fel a figyelmet arra, hogy az alogikus megértés lehetőségére és szükségességére. Ami nem logikátlant, hanem logikán túlit jelent. Ezzel kapcsolatban József Attila adja a védelmet, hiszen ő az, aki jóval Dirac előtt megsejtette az antianyag létét, s ő az, aki tudja, hogy a líra logika, de nem tudomány, ami annyit tesz, hogy a művészet éppen a logikus és az alogikus képességek karbantartását végzi.”

 

A szerző állításait így summázhatjuk:

Az igaz nagy művek soha nem szoríthatók bele egyetlen ellentmondásmentes értelmezési keretbe, mindig lesznek olyan vonatkozások, melyek kilógnak belőle.

Az univerzum duális struktúra, az ikervilágok egymás tükörképei, egymástól elszakíthatatlan ellentétként értelmezhetők.

A ráció és az intuíció az isteni szellem ellentétes oldalai, mint ahogy az anyag eltérő megnyilvánulásai a hullám és a részecske sem kizárják egymást, hanem egymás komplementerei.

Az Úr nem azonos a teremtő Atyával, hanem a teremtés mesterembere Démiurgosz. „ E tradíció szerint (a gnosztikus vallásról és filozófiáról van szó – ME)  az Úr (az Ószövetség Jehovája) nem azonos az Atyával, az androgün teljességet és tökéletességet „megtestesítő” eredendő istenséggel, pusztán az ösztönöket és az intuíciót megtestesítő Démiurgosszal, aki teremt ugyan, de teremtménye, akár a mesterember alkotása szellemileg magasabb rendű nála” (107.o.)

A könyvtárak rejtett zugaiba bemerészkedő tanulmányíró rátalált egy olyan doktori disszertációra (is!) amely a Tragédia egyik előzményét elemzi. 1848-ban Wilhelm Jordan tragédiát írt Démiurgosz címmel, mely meglepő tematikus, szerkezeti és koncepcionális hasonlóságot mutat a Tragédiával. Az alapos szakirodalom ezt a kapcsolatot ez ideig nem ismerte. A kötetben ez a hiány is pótlódik.

 

A tudás gőgjét, a racionális tudás egyeduralmát tekinti a tanulmányíró Madáchcsal egyetértve az emberiség legsúlyosabb problémájának. Nem véletlen, hogy a londoni szín elemzése már korábbi munkáiban is szerepet játszott. A tudás gőgjénél és egyeduralmánál még rettentőbb az ezekkel járó cinizmus. A Tragédia negyedik színében el is hangzik: az erő és a hatalom szolgálatába állított tudás mindazt lehazudja, ami saját eszközeivel és módszerével értelmezhetetlen számára.

A dualitásból következően Az Úr és Lucifer a teremtésben egyenrangú ellenfelek, ők nem egymás kizáró, hanem egymás feltételező, egymás működését, fenntartását biztosító erők. A dráma amúgy is csak az egymással szembenálló erők egyensúlyával jöhet létre. Ebből viszont az is következik, hogy a drámának nem egy, hanem két főszereplője van. Ők viszont csak úgy küzdhetnek egymással szemben állva, hogy mindegyikük magában hord valamit a másikból, ugyanakkor hasadtságuk és korlátosságuk következtében a nagy egészet képtelenek átlátni.

Bíró Béla legmeglepőbb következtetése, hogy Ádám tragikus történelmi álmával egy időben Éva is álmodik, de az ő álma éppen intuitív, érzelmi volta miatt nem lehet jelen a műben, pontosabban a hiányával van jelen. Csak a két univerzális aspektus együttműködése tarthatja fenn az univerzumot, „az érzelemmel egy szövetségben működő észt.” Ezek az emberi létezés elidegeníthetetlen részei. Hogy az olvasót segítse elfogadni és belátni mindezt, az atom szerkezetére hivatkozik. Az atom  létét  ugyanis az ellentétes töltésű proton és elektron közötti centripetális erő valamint az atommag körül keringő elektron centrifugális erő egyensúlyának köszönheti. A hübrisz, az egyoldalúság érvényre juttatása, vagyis hogy a másik igazságának figyelmen kívül hagyása az emberiség legnagyobb bűne. Az ellentétes pólus elpusztítása viszont a diadalmaskodó komponens pusztulását is maga után vonja. Ezért kell szerepet kapnia a  létben Lucifernek is.

Ha a Tragédia valóban duális szerkezetű, akkor nem az egyenes vonalú fejlődéselmélet mentén halad, „melyet úgy kell elgondolnunk, hogy azonos irányban vezet a végtelenségbe, a kőzettől a növényig, az állatig, az emberszabású majomig, s onnan az emberig, és tovább az emberfeletti emberig. A mitikus gondolkodás ezzel szemben nem egyenes vonalú, hanem körkörös.” (Leisegang – az idézet a kötet 168. o.) buy Vermox online A körkörösség kimutatása szemléltető ábra segítségével történik a tanulmányban.

 

Ha ezek az állítások nem tetszést vagy elutasítást váltanának ki, még mindig van valami rendkívüli érték a kötetben: a tanulmányíró gondolkodásának módszertana. Alaphipotézisként felvette az Úr és a Lucifer közötti drámai konfliktust oly módon, hogy az megjelenik valamennyi történeti színben, mint ahogy az egyes jellemekben is. A konfliktus lényege, s az ellentétes oldalon résztvevő szereplők közös sajátossága minden egyes szinten, hogy az egymással szemben és harcban álló felek, nem látják, nem láthatják át az egészet, hiszen annak részei csupán, továbbá az ellentétben résztvevő mindegyik fél hordoz magában valamit a másikból, s hogy a végsőkig vitt hit, s akarat vagy gondolat önnön ellentétét hívja életre. Egészen egyszerűen fogalmazva: aki sokat megy nyugatra, az keletre érkezik, vagy még egy beszédes példa: a materialista hisz a saját igazában stb..

 

A roppant munka a fentiek ellenére sem teljes, a szerző által felsorolt, még elvégzésre váró kutató és alkotó munka  legalább ilyen nagyszerű (mennyiségi és minőségi értelemben). De addig a szakma és az olvasó részéről is kelletik némi erőfeszítés.

No comments yet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!